Ünnepi „párcihő”

2014.11.25.Életmód

Minden új esztendő a változások ígéretét hordozza az életünkben, mellyel egyúttal búcsúztatjuk az előző év élményeit és tapasztalatait is. De csak látszólag. Vannak, akik hisznek a fogadalmakban, ezért talán papírra is vetik tételesen a listát, prioritási sorrendet állítanak fel, és vannak, akik nem, mégis értetlenül állnak az ismétlődő események előtt.

Vajon hogyan készülünk például a legnagyobb hagyománynak örvendő karácsonyra, mely a legcsaládiasabb ünnepünk? Vagy mégsem?

Harcias ünnepmenet

Emlékezve a tavalyi adventi időszak idegtépázó pillanataira, amikor az utolsó agysejtünket sem kímélve, igyekszünk csúcsra járatni a tekervényeinket a családtagoknak szánt ajándékok hajhászása közepette, megígérjük magunknak, hogy ez alkalommal szakítunk a jól bevált „utolsó utáni pillanat” hagyományával. Nem kergetjük tovább a többszintes plázarengeteg karámjaiban rekedt dühödt bikákat, akik a leárazások és szezonvégi ajánlatok piros posztójától megvadulva lökdösik egymást, hogy még áttolják magukat a pénztárzárások előtt. Erősen koncentrálunk, hogy az évnek legalább e három napján minden fontos hozzátartozónk megkapja a megfelelő szeretet-csomagját a fa alá.

Szeretetre hangolva

A feltorlódott ünnepi határidők garantált programozása az idegeskedés, feszültség, kimerültség. A túlhajszoltság bármilyen területen nagy ár egy vágyott cél eléréséért különösen, ha a családtagjaink boldogsága a tét. Ennek az útnak a korlátait jó néhányan felismertük, ezért felhagytunk a hagyományos értelemben vett fogyasztói társadalom által kínált ajándékok vásárlásának szokásával. Az egymás iránt táplált szeretet igénye vette át a helyét a csillogó csomagolópapírral és szatén szalaggal átkötött pénztárcák súlya által mért porcióknak. Rájöttünk, hogy a naptári év számlálója a mi rohanásunk nélkül is éppen elég gyors sprintet fut, így az a legnagyobb érték, ha minőségi időt csempészhetünk egymás életébe. Ha jól csináljuk, a másik egyszer csak azt veszi észre, hogy jobban érzi magát, bár nem tudja megmondani, hogy mitől.

Mézeskalácstól a hópelyhekig

Különös, hogy amikor megadjuk magunknak az időt arra, hogy lelassuljunk, valahogy azt tapasztaljuk, hogy sokkal intenzívebbnek éljük meg a körülöttünk zajló történéseket. A szeretteinkkel közösen összeállított ünnepi menü receptjeinek válogatását, az elmaradhatatlan mézeskalács fűszeres illatát, vagy a gyertyák aranyragyogású pislogását, melyben meg-megmártózik kedvesünk mosollyal izzó tekintete. Egyre többször lágy ritmusú, mély és hosszú levegővételekhez jutunk, és talán azt is érezzük, hogy éppen semmi sem hiányzik. Talán csak éppen egy kiadós séta a közösen készített ebéd utáni bódultság orvoslására. Nem sietünk, s mire felöltözünk, az első hópelyhek is megérkeznek.