Seobaglyak definiálása

2011.01.17.Seobaglyak verseny

Mikor új fogalmat alkotunk, illik definiálni is. A Seobaglyakról gondolhatnánk, hogy pusztán a kockák egy részhalmazát jelentik, de valójában ezzel nem jutnánk közelebb egyre népesebb csoportjuk meghatározásához. Ráadásul léteznek a kockáknál lényegesen kerekebb gondolkodásmódú seobaglyak is. Közös vonásaik, szokásaik azok melyek élesen elkülönítik ezt az embercsoportot az egyszerű homo sapiensektől.

Seobaglyak tudományos póza

Elnevezésüket sajátos napirendjük okán kapták, a baglyakhoz hasonlóan főként éjszakai aktivitás jellemzi őket. Napközben számos egyedük hagyományos módszerekkel is igyekszik meghódítani a világot és szinte csak a naplemente után vizsgálhatóak rendhagyó szokásaik. Közös jellemzőjük az a filozófiai hipotézisük, hogy értenek valamihez, sőt ezt képesek embertársaikkal is elhitetni. A seobaglyak vizsgálata nem egyszerű feladat elé állítja a kutatókat, hiszen tevékenységüket titokban és többnyire egyedül végzik, ráadásul földrajzilag is szétszórtan. A megfigyeléshez jelentős támpontot adhat, hogy bizonyos internetes csomópontokon populációjuk nagy számban megjelenik.

Szatirikus SEO blogomon számos haszontalan és időnként hasznos információval lehet gazdagabb a tisztelt olvasó, persze elsősorban a seobaglyakkal és tevékenységükkel kapcsolatban.