Miért érdemes megházasodni?

2020.10.29.Életmód

Sok ember felteszi magának azt a kérdést, hogy miért válassza a házasságot. Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy valaki úgy éljen a párjával, hogy nem kötötte őket össze a hitvesi nyilatkozat, viszont ma sokan csak egy papírt látnak a boldogító igenben, na meg rengeteg pénzt.

Még nem állok készen

A leggyakoribb ellenérv, amikor azt mondják, hogy még nem állnak készen. Lehet, hogy már 10 éve együtt élnek, gyakran már az első gyerek is megvan, azonban lélekben még mindig félnek. Ha sokéves ismeretség után sem akarnak a következő szintre lépni, akkor eljött az ideje a gondolkodásnak. Ha nem változtatunk az életben, akkor leragadunk egy bizonyos szinten. Az embernek pedig szüksége van a fejlődésre, így a házasság során szerzett új tapasztalatokra is.

Kipróbáljuk egymást

A halogatás másik magyarázata az, hogy kipróbálják egymást, minden értelemben. Azonban, ha belegondolunk, akkor 1-2 év alatt meg lehet ismerni annyira a másik embert, hogy biztosra meg tudjuk állapítani, hogy vele, vagy nélküle akarunk tovább menni. Amennyiben megtaláltuk életünk párját, mire várnánk? Ha pedig csak az újabb figyelmeztető jeleket észleljük, akkor nem kell tovább húzni egymás idejét.

A szerelem elmúlik

Szintén gyakran találkozunk azzal az érvvel, hogy a szerelem később el fog múlni, és nem akarnak egy olyan emberrel leélni egy egész életet, aki iránt nincsenek ilyen lángoló érzéseik. Tény, hogy a fizikai értelemben vett szerelem idővel laposodni szokott, azonban sokkal fontosabb és mélyebb érzések maradnak meg a helyén.

Ezt szoktuk szimplán szeretetnek nevezni, ami magában foglalja az őszinte és soha nem múló érzéseket. Persze, mindig kell azon dolgozni, hogy ez az érzés ki legyen mutatva a másik iránt.

Sok pár egyszerűen fél a nagy lépéstől, pedig ez új szintre emeli a kapcsolatukat. A házasság gyönyörű dolog, egészen addig, amíg a felek vigyáznak egymásra. Ezután jöhet bármilyen probléma, még az ágyban levő problémákra is fognak megoldást találni, hiszen az egymás iránt érzett törhetetlen kötődés nem fog csak úgy elmúlni, amíg tényleg dolgozunk rajta.