Könnyítsük meg a magunk és a futár dolgát!

2015.01.01.Hasznos Tippek

A futárok számára kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor megérkeznek egy címre, és senki nincs, aki átvegye az árut. Ez azért probléma, mert hátráltatja őket a munkában, és jó eséllyel még egyszer meg kell majd próbálniuk a kézbesítést. A címzettnek sem feltétlenül jó, ha nem tudja átvenni a küldeményt, ugyanis ebben az esetben új időpontot kell egyeztetnie, ami nem kevés macera. Mindenkinek könnyebb, ha úgy intézzük a dolgainkat, hogy a megrendelt árut valóban át tudjuk venni – akár magunk, akár valaki más.

Egyeztessünk időpontot!

Szerencsére szó sincs arról, hogy ha rendeltünk valamit, egész nap otthon kell ülnünk és várni a futárt. Szinte minden esetben lehetőség van arra, hogy a futárszolgálat előre megbeszélt időpontban szállítson, így csak egy adott időpontban kell magunkat szabaddá tenni, vagyis jobban biztosítható, hogy át tudjuk venni a csomagot. Vásárlás esetén erre általában már a rendelés feladásánál van lehetőség, így kizárhatók azok a napok, amikor valamiért nem tartózkodunk otthon. A futár sem jön feleslegesen, és magunkat is megkíméljük a macerától.

Előzetes értesítés

Természetesen a futárszolgálat is tesz azért, hogy a csomag kézbesítése sikeres legyen. Ennek érdekében a futárok általában telefonálnak néhány perccel a megérkezés előtt, hogy ha éppen átugrottunk a szomszédba, gyorsan haza tudjunk szaladni. Ha nem sikerül a kézbesítés, általában még egyszer meg szokták próbálni a futárok, ilyenkor viszont már tényleg egyeztetni kell egy időpontot. Ez van, hogy ingyenes, de előfordulhat, hogy fizetni kell érte.