2. Mit kell tudni a fűrészporos tapétákról?
A fűrészporos tapéták évtizedek óta a népszerűségi lista élvonalában foglalnak helyet, szinte minden tapétaboltban megkaphatóak.. Ez érthető, hiszen könnyen kezelhetők, festhetők, alkalmasak egyenetlen falfelületek befedésére is. Egyértelműen a legjobb választás azok számára, akik maguk szeretnének belefogni a tapétázásba és a felújítást a jövőben is kevés pénzből szeretnék kihozni – a fűrészporos tapéta ugyanis többször is újrafesthető.
A fűrészporos tapéta talán nem minden szempontból felel meg a legutolsó svéd tapéta divatnak, ám vitathatatlan, hogy szinte minden téren megállja a helyét a versenytársakkal szemben. A legtöbbek számára fontos tényező a tapéta kiválasztásánál az ár, a praktikum, az élettartam, ezen tényezőket figyelembe véve pedig a fűrészporos tapéta mellett egyértelműen letehetjük a voksunkat. Akár 3-4 évtizeden keresztül is tartós marad, miközben több alkalommal átfesthető, azaz megadja a lehetőséget a változtatásra, mégpedig alacsony költségen, hiszen csupán a festéket kell megvásárolni ahhoz, hogy a helyiség új tapétát kapjon. Mivel megjelenése semleges, lakásokba és irodákba is megfelelő burkolat.
A fűrészporos tapéta jól szellőzik, rücskös felülete miatt ideális a fal hibáinak elfedésére, de a mennyezet burkolására is alkalmas. Nem elhanyagolható szempont, hogy a fűrészporos tapétával még a kezdők is könnyen boldogulnak, köszönhetően annak, hogy a egyenetlen felülete tökéletesen palástolni tudja az illesztésnél könnyen előforduló szabálytalanságokat. Ragasztás előtt ne hagyjuk ki az alapozást, ezzel elkerülhetjük, hogy a tapéta később felpúposodjon. A ragasztóval bekent fűrészporos tapéta nagyjából 1 cm-t nyúlik, ezzel számoljunk a csíkok kiszabásakor. A festéket a már tökéletesen megszáradt tapétára vigyük fel, mégpedig két rétegben. Elsőre hígabban hordjuk fel a festéket, mert ezt a tapéta még jobban magába szívja, a második réteget már hagyhatjuk sűrűbbre. Zománc- és diszperziós festék is alkalmas a fűrészporos tapétához. Élettartama során a tapétát kb. 6-7-szer lehet újrafesteni.
Hátránya, hogy újabb tapétát nem lehet ráragasztani, vagyis ha ilyesmit tervezünk, számoljunk azzal, hogy tapétázás előtt a fűrészporos tapéta minden maradványát el kell távolítanunk a falakról. Sokakat az tántorít el ettől a típusú tapétától, hogy a szemcséin megül a por, azaz igényli a rendszeres és alapos takarítást.
Forrás: tapetabolt.com/blog/
Oszd meg a Facebook-on
Hozzászólás írása
You must be logged in to post a comment.