Ettől lesz valóban kézműves egy kézműves pizza

2023.07.05.Életmód

Kézműves lehet egy pizza, hamburger, de akár lekvár, vagy éppen szappan is. De valójában az emberek többsége nem is tudja, hogy pontosan mit jelent az, ha egy pizza előtt ott díszeleg a „kézműves” kifejezés.

Pedig valójában a kézműves termékek nagyban eltérnek a hagyományos társaiktól, és talán meg is éri ezekért a termékekért több pénzt fizetni. Most annak jártunk utána, hogy pontosan mitől is lesz egy pizza kézműves, illetve, hogy ellenőrzi -e bárki azt, hogy az adott termék valóban kézműves-e.

Ha az élelmiszerekről van szó, akkor viszonylag egyszerű dolog körülírni a kézműves jelzést. Kézműves élelmiszernek az az étel hívható, amely a modern, gépiesített technológiák helyett részben, vagy teljesen kézi előállítási módokkal készül el. A kézműves pizzák emellett adalékmentesek is.

A pizzatészta előállítása bár részben lehet gépesítve, ám ebben az esetben is szükséges a kézi munkavégzés biztosítása, tehát emberi erőfeszítésen, tapasztalaton, rutinon és irányításon alapul ez az eljárás. Nem elhanyagolható emellett az sem, hogy a kézműves pizzák előállítása során pótanyagok, mesterséges ízfokozók és színezékek, aromák és édesítőszerek felhasználása szigorúan tilos.

Vannak emberek, akik előbb válasszák a kézműves termékeket, mint a „hagyományost”

Bár az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a gyakorlatban senki nem ellenőrzi azt, hogy az adott pizza valóban kézműves-e vagy sem, igazából ez nincs így. A NÉBIH ugyanis bármikor tarthat egy mintavételekkel történő helyszíni ellenőrzést azzal kapcsolatban, hogy a kézművesnek kikiáltott élelmiszerek valóban azok-e.

Egy korábbi felmérés szerint a vásárlók kétharmada teljesen ideálisnak tartja a 25 százalékos felárat abban az esetben, ha valóban egy kézműves étel megvásárlásáról van szó.

Az is bizonyított, hogy az emberek nagy része szívesen válassza ezeket az ételeket, különösen a kisgyermekes családok részesítik előnyben azt, ha egy élelmiszer kézműves. Egy szülő, aki a gyermekei számára vásárol pizzát, sokkal szívesebben

válassza a kézműves pizzákat, ugyanis így biztos lehet benne, hogy az elfogyasztott ételben nincs ízfokozó, mesterséges színezék, tartósítószer, és egyéb adalékanyag.