Három kastélyt is felújítanak Borsod megyében
Újabb magyar történelmi emlékek kerülnek felújításra, ezúttal Borsod megyében, ahol a Nemzeti Kastélyprogram részeként teljes felújításon esik át a fáji és a füzérradványi kastély, de a keretből telik még az eredlény L’Huillier-Coburg kastély felújításának folytatására is, ami mellett az óriási építmény csodaszép parkja is teljes rekonstrukción esik át – derült fény minderre azon a szakmai tanácskozáson, amit éppen az edelényi kastélyban tartott a minisztérium.
Óriási vállalkozásba kezd a kormány
Puskás Imre, a Miniszterelnökség kultúráért felelős helyettes államtitkára az eseményen kiemelte, hogy egy friss kormányhatározat alapján a közeli jövőben egészen pontosan 19 műemlék jellegű épület, komplett épületegyüttes, valamint a hozzájuk kapcsolódó ingatlanok és parkok is megújulnak. Ennek a részeként az épületek a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ vagyonkezelésébe kerülnek, holott korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában voltak.
A Nemzeti Kastélyprogram végleges koncepcióját, a program teljes ütemezését, valamint természetesen a hozzá kapcsolódó finanszírozás forrásait, illetve a megvalósításhoz szükséges intézkedéseket Sághi Attila, a Forster Központ elnöke szerint már beterjesztették a kormánynak. Puskás Imre kiemelte, hogy a magyar kormány egy óriási vállalkozásba kezd azért, hogy felújítsák azokat a műemlékeket, amelyek alapjaiban határozhatják meg a jövőben nemzeti identitásunkat. A felújítással a kérdéses épületek ráadásként nem csak fenntarthatóságot kapnak, hanem mindenki számára elérhetővé válnak, így újabb fontos turistacsalogató attrakcióként működhetnek tovább.
50 milliárd forint a három kastély felújítására
Mint kiderült, a három kastély felújítására a Minisztérium már elkülönítette a megfelelő mennyiségű alapot és forrást, ebből kifolyólag a munkálatokhoz uniós forrásból 40 milliárd forintot, hazai forrásból pedig további 10 milliárd forintot, tehát összesen 50 milliárdot fordítanak majd a munkákra. A kormány még tavaly év végén határozott arról, hogy az MNV Zrt. költségvetésében 19 ingatlan fenntartására és felújítására szolgáló forrást határozzanak meg, aminek következtében évente 1,135 milliárd forint kerülhet a Forster központ költségvetésébe, akik aztán szétosztják, illetve a megfelelő helyre juttatják az összegeket.
Ezen túlmenően a Forster központ további 679 millió forintnak megfelelő többletforráshoz juthat hozzá 2015-baen, méghozzá azért, hogy ebből az összegből készíthessék elő a Nemzeti Kastélyprogram részét képező kulturális turisztikai-fejlesztéseket. A központ természetesen már meg is kezdte a kastélyprogrammal kapcsolatba hozható társadalmi egyeztetést, ezáltal hamarosan megkezdődhetnek a tényleges munkálatok is, amelyek a három borsodi kastély esetében az eredeti állapot visszaállítását célozták meg.
Oszd meg a Facebook-on
Hozzászólás írása
You must be logged in to post a comment.