A webáruházak általános jellemzői és követelményei
A webáruházak a hagyományos, fizikai formájukban létező boltok virtuális megfelelői, amelyek mára konkrétan természetes részei lettek életünknek, így az internethasználók több mint 90 százaléka már vásárolt valamilyen formában a világhálón keresztül. Az új üzletág fejlődését jól mutatja, hogy az Egyesült Államokban már 2006-ban, tehát tíz évvel ezelőtt is 146 milliárd dollár volt az internetes kereskedelemből származó bevételek mértéke, ami azóta megsokszorozódott, így az összes kiskereskedelmi forgalomnak már csaknem a felét az internetes vásárlások teszik ki.
Aki tehát termékeket és szolgáltatásokat árul, annak fontos, hogy legyen egy jól működő internetes áruháza, aminek vannak úgynevezett általános formai követelményei.
Minden webáruházra jellemző
A webáruházak általában termékeket és szolgáltatásokat értékesítenek, de vannak kötelező kivételek, így előfordulhat, hogy bizonyos online boltok csak információs weboldalakként működnek, tehát egy hagyományos üzlet termékeiről vagy szolgáltatásiról nyújtanak információt, amelyeket bár meg is vásárolhatunk – lefoglalhatunk – a világhálón keresztül, de átvételük személyesen, a telephelyen történik.
Szinte minden webáruháznak az a legfőbb célja, hogy a lehető legtöbb terméket tudja eladni a vásárlóknak. Az ilyen internetes boltokban éppen ezért szinte ugyanúgy vásárolhatunk, mint egy valódi boltban, avagy virtuális kosárba illeszthetjük a termékeket, amelyeket aztán a virtuális pénztárhoz vihetünk, ahol kapunk egy összegzést mindenről, és a fizetési mód, valamint a házhozszállítás lehetőségének kiválasztásával lezárjuk a rendelést, amelyet bizonyos esetekben akár már aznap vagy másnap kézhez is vehetünk.
A webáruházak többsége általában a teljes piaci szegmens figyelembevételével egy saját kis területet vagy régiót céloz meg magának, és abban próbál meg érvényesülni. Magyarul tehát a legtöbb internetes bolt konkrét céllal és tematikával nyit meg, mert ritka az olyan siker sztori, mint az Amazonnál, a kérdéses webshop ugyanis éppen amiatt lett népszerű és sikeres, mert szinte bármit megtalálhattunk benne.
Készítsen webáruházat: grentmedia.hu
A formai és a szakmai követelmények
Egy webáruház esetében – a legalapvetőbb tényezőkre koncentrálva – nagyon fontos az egyszerűség, vagyis hogy a vásárlók mindig megtaláljanak mindent, amit keresnek, ne legyenek információkkal és reklámokkal túlterhelve. Ide tartozik még, hogy ha kérdésük van, ha el akarnak érni minket, több és lehetőleg élő kontaktot biztosítsunk számukra telefonon, levélben és elektronikus formában is. Ma már elengedhetetlen továbbá a szakmai követelmények tekintetében, hogy egy internetes áruház rendelkezzen megfelelő keresőoptimalizálással, hiszen akkora a konkurencia, hogy a legtöbb esetben az árakkal már nem, csak ezzel tudunk trükközni a legtöbb vásárló magunkhoz csődítésének érdekében. Természetesen mindezek csak a legfontosabb követelmények, amelyekre építkezhetünk a webáruház alapjaival, de összességében számtalan egyéb lehetőséget is figyelembe kell vennünk egy sikeres internetes bolt megvalósításához.