Idealista Seobaglyak

2011. január 18.
Kategória: Seobaglyak verseny |

A Seobaglyak megismeréséhez talán a legjobb, ha a gondolkodás tudományának, a filozófiának az aspektusából vizsgáljuk. Filozófiai szempontból a SEO társadalmat három nagy csoportba osztanám, lényegében ezek az irányzatok jelentek meg a nagy gondolkodók esetében is. Természetesen nem lehet egy seobaglyat sem beskatulyázni egy-egy filozófiai irányzat ketrecébe. Gondolkodásukban mindhárom kategória jegyei fellelhetőek, de mégis megtalálni azt, mely dominál, ami a középpontba kerül.

Az idealista seobaglyak

Az első csoport az idealista seobaglyakat tömöríti. Az idealizmus hatja át elsősorban gondolataikat. Úgy érzik, hogy egy felsőbb erő, egy transzcendens mozgatja a találati listát. Enyhébb megjelenése esetén csak mint létrehozót látják a transzcendenst, a folyamatok mozgását már az emberek és persze a seobaglyak tettei jelentik szerintük. Gyakran metaforizálják a Google algoritmusát, illetve megszemélyesítve használják azt. Sajnos ezekre a seobaglyakra jellemző a paranoid elméletek gyártása és hangoztatása is. Minden negatív hatást a rossz eljövetelének, összeesküvésnek tulajdonítanak. Persze a sikereknél már más a helyzet, ilyenkor a nagy “Google Isten” kegyeire rászolgálva, mintegy jutalomnak tekintik az elért eredményeket.



Oszd meg a Facebook-on
djarni
6 hozzászólás “Idealista Seobaglyak”
  1. class="alt" id="comment-412"> sbs írta:

    Hát én ezt marhára nem értem. A Főnököm megbízott hogy deritsem már ki kik azok a seobaglyak, mert szkennereket kéne eladni nekik. Épp most olvastam egy szavahihető M Á S I K portálon, hogy a seobaglyak földönkívüli lények, amit vissza is igazoltak nekem a NASA-ból, itt meg totál más van irva. Szóval mégsem földönkívüliek a seobaglyak, ez csak kacsa?…. izé seokacsa?

  2. id="comment-413"> Chati írta:

    Ez csak szenzáció hajhászás. A Seobaglyak valójában egy specializálódott embercsoport, úgy ahogy az előző bejegyzésben definiáltam is. Természetesen a továbbiakban is elemezni fogom a Seobaglyak gondolkodását, jellemzőit bízva abban, hogy érvelésem sikerrel jár.

  3. class="alt" id="comment-414"> Béli Csaba írta:

    Idézem magamat:
    A seobaglyak olyan lények, akik képesek egész éjjel fentmaradni azért, hogy optimalizálják a lapjukat a seobaglyak szóra.

  4. id="comment-415"> Chati írta:

    Kivéve mikor szaporodnak… bár nekem már van két fiókám… :)

  5. class="alt" id="comment-416"> pulykakakas írta:

    “Xefande kolléga munkásságának a seobaglyak vonatkozásai.” Egy a-val kevesebb talán jobb lenne :-)

    Nagyon okos témaválasztás és jó szövegek, te mindenképp profitálsz a versenyből majd.

  6. id="comment-417"> Chati írta:

    A renitens “a” betű jelzését köszönöm, megoldva…
    A kulcsszó adta a témát, bár így utólag sajnálom, hogy nem vettem humorosabbra a figurát…
    Profitálás az lesz, hogy lesz egy erős blogom a végére, ez így volt a 2008-as versenyen is… :)

Hozzászólás írása

You must be logged in to post a comment.