A kalocsai hímzés története és sajátosságai

2017. március 25.
Kategória: Életmód |

A kalocsai hímzés egyike hazánk egyik legkülönlegesebb hímzéseinek, ami nem véletlen, hiszen nincs egyetlen olyan régiója sem az országnak – még a történelmi Magyarországnak sem –, amelyik annyira jól elkülöníthető sajátosságokkal rendelkezik, mint a kalocsai mintázatok.

Ennek az okát sokan és sokféleképpen magyarázzák, de vélhetően a sajátosságok mellett az is jelentős mértékben befolyásolta a kalocsai hímzés előtérbe kerülését, illetve fennmaradását, hogy a régióban nagyon komoly hagyománya volt a hímzésnek, amely kis túlzással élő hagyományként öröklődött át a modern korba. Ennek is köszönhető, hogy pláne külföldön a magyar népi díszítést – természetesen tévesen, de nagyon gyakran – a kalocsai hímzésből eredeztethető mintával keverik össze.

A kalocsai hímzés története

A kalocsai hímzés legnagyobb sajátossága minden kétséget kizáróan az, hogy a sajátosságok kialakulásának kezdetén úgynevezett kalocsai ütőfa segítségével nyomták elő az emberek a régióra jellemző motívumok körvonalait az adott vászonra. Ennek megfelelően 1860-ban egy külön erre szakosodott, úgynevezett előnyomda is megnyílt Kalocsán, ezáltal egy komplett iparág épült fel rá akkoriban. A kalocsai nők így a 19. század végétől már nemcsak a néphagyomány részeként, hanem természetesen bérmunkában is varrta az úgynevezett hímeket, melyeket leginkább a környező vidéken lévő nagyobb városokon és településeken élő úri-, illetve polgári háztartások számára adtak el, többségében fehér hímzésekként.

Persze jóval a bérmunka időszaka előtt is nagyon sokat hímeztek már a vidéken élő asszonyok és leányok, de akkor még csak leginkább a saját ruháikat, ágyneműiket, illetve az otthonukban megtalálható textileket díszítették ilyen formában. Később aztán megjelentek az úgynevezett hímző asszonyok és leányok, akik kifejezettem maguknak rajzolták elő az egyes mintákat az alapanyagokon, amelyek kezdetben vászonból készültek, az iparosodás után azonban egyre inkább gyolcsot és pamutot használtak fel ebből a célból. Főként az 1890-es éveket követően nagyon gyakran megfigyelhető volt a kalocsai hímzések kapcsán, hogy a lyukhímzéssel kivarrt, mondhatni körvonalazott motívumokat teljes egészében betöltötték az úgynevezett lapos öltéssel, ami egészen sajátos érzetet és látványt is keltett az itt készült hímzetteknek.

A kalocsai hímzés fejlődéstörténetének egyik fontos állomása volt, amikor 1912-ben megnyílt a nagyatádi fonalgyár, ahonnan a helybéliek képesek voltak színtartó fonalat is beszerezni, így az efféle fonalak elterjedésének köszönhetően a kalocsai hímzés az első világháborút követően jelentős mértékben kiszínesedett. A következő nagy mérföldkövet a varrógépek elterjedése jelentette, ezáltal a 20. században egy komplett iparág alakult ki Kalocsa környékén a vidéken, így felbukkant a kalocsai gépi hímzés is, amely riseliő név alatt terjedt el az országban, majd az egész világon is. A riseliős hímzés egyébiránt egy olyan speciális felületet jelent, amelyben a hímzés csipkeszerűen áttört érzetet kelt.

A kalocsai hímzések színvilága

A legkorábbi kalocsai hímzések meglepő módon egyszínűek voltak, ami a ma ismert rendkívül színes munkák láttán nagyon meglepő, az pedig pláne, hogy eleinte kizárólag tiszta fehér hímzőfonalat használtak arra, hogy az ágyneműt, a párnavégeket és az asztalneműt díszítsék. Sőt mi több, egykoron még az ágyruhát is fehér lyukhímzéssel varrták ki, de a kizárólag saját használatra készült ruhák és egyéb holmik esetében korán előfordult már a kifejezetten kék, vörös és fekete pamutfonal használata is. A fennmaradt egyszínű hímzések egyébiránt mára kifakult zöldnek tűnnek, aminek az oka az volt, hogy az 1800-as években nehéz volt színtartó fonalat beszerezni vagy készíteni.

A huszadik század elején azonban a kalocsai hímzés nagyon színessé vált, így a leggyakrabban használt árnyalatok – helyi elnevezéssel élve – a tulipiros, a lángszín, a borszín, a liba zöld, az irigy sárga, a fecskenyak vörös, a vadgalamb kék, a gálic kék és a bársony kék. A kalocsai hímzésben egyébiránt jelenleg a hat főszín két árnyalatban használatos, amelyek párosítása rendkívül szigorú szabályok szerint történik. Ennek megfelelően a bordót csak pirossal, a rózsaszínt sötétebb rózsaszínnel, a narancssárgát citromsárgával, a világoskékek sötétkékkel, a lilát sötétebb lilával, a zöldet pedig sötétebb zölddel. A hímzések színezését a kalocsai kultúrkörben természetesen számtalan egyéb más dolog is meghatározta, így például viselőjük életkora vagy az éppen aktuális esemény.

A legdíszesebb színezésű kalocsai hímzés például minden esetben a menyecskeruha volt, míg a legkevésbé díszes az idősebb asszonyok öltözete, amely a korral sötétült. Ennek az oka is volt, hogy a kék, a lila és a zöld sötétebb árnyalatait a kalocsai hímzések esetén úgynevezett szomorú Pamukosoknak nevezték el, ami a kalocsai hímzésben a félgyász jelentése.



Oszd meg a Facebook-on
djarni
Szólj hozzá!

You must be logged in to post a comment.